
Dr. Tóth Péter Balázs

Egyetemi tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán végeztem, ahol 2011-ben szereztem meg orvosi diplomámat. 2017-ben sikeres urológia szakvizsgát tettem, és azóta a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Urológiai Osztályán dolgozom urológus szakorvosként – ez az első és jelenlegi munkahelyem.
Mindennapi munkám során az általános urológiai betegellátás mellett kiemelten foglalkozom a női vizelet-inkontinencia diagnosztizálásával, gyógyszeres és műtéti kezelésével. Ezen a területen különösen fontosnak tartom a személyre szabott megközelítést, a korrekt orvos-beteg kommunikációt, valamint a részletes és közérthető tájékoztatást.
Az inkontinencia kezelése mellett napi szinten végzek különféle urológiai műtéteket is. Elkötelezett vagyok a folyamatos szakmai fejlődés mellett, ezért rendszeresen részt veszek hazai és nemzetközi kongresszusokon, továbbképzéseken, ahol lehetőségem nyílik a legújabb eljárások, kezelési módszerek és műtéti technikák elsajátítására.
Korábban részt vettem a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának hallgatói urológiai képzésében is. Tagja vagyok a Magyar Urológus Társaságnak, valamint az Európai Urológus Társaságnak (EAU).